Mindháromnak megvannak a meguk szabályai (ha nagyon lázadó típus vagy is, ismerned kell a határokat, hiszen annál könnyebb átlépni őket). Oka van annak, hogy A kis herceg (Antoine de Saint-Exupéry) vagy A Gyűrűk Ura (John Ronald Reuel Tolkien) miért könyv, és nem novella. Az első válasz persze az, hogy "mert hosszú", vagy hogy "nem férne bele", és ez jogos is, de bármily magától értetődő ez, ez is csak egy szabály.

A regény hosszú, sok szálon fut, főszereplővel (protagonistával), mellékszereplőkkel és egy, a főszereplőt gátoló szereplővel (antagonista) rendelkezik legtöbbször. (Ellenpélda: Hamingway - Az öreg halász és a tenger, hacsak nem vesszük antagonistának a tengert, vagy a cápát.) Azt megjegyezném, hogya az antagonista nem feltétlenül egyenlő a "fő-főf-ő-hú-de-gonosz" karakterrel. Lehet, hogy egyszerűen csak utálja őt a főszereplő, és - bármily meglepő - lehet, hogy a főszereplő téved. A regényben lehetnek időbeli ugrások, és mellékes epizódok is. Általában azt szokták mondani, hogy ezek mind a cselekmény előrehaladtát, vagy a körülmények, szereplők megismerését segítik elő.
A novella rövidebb (néhány oldal, de vannak egypercesek is szemben a tíz oldalas írásokkal), általában kevés, vagy egy szereplővel, legtöbbször valamelyikük szemszögéből bemutatva. Mindig csattanóra végződik. (Jó, lehet, hogy nem mindig, de különben hogy fejezed be? A csattanó nem feltétlenül vicces, nem csak az a csattanó, ami nagyon meglepő. Csattanó az, amikor úgy érzed, hogy most hatásosan lezártad az írásod, és nem csak úgy otthagytad a semmiben.) Sok novella véleménnyel, tanulsággal rendelkezik, van amelyik egyszerűen vicces - van amelyiket meg te írod, és majd te eldöntöd mit akarsz, én pedig ne szóljak bele. : )
A versek általában érzésekről szólnak (ellenpélda a verses regény, mint pl. Puskin - Anyegin vagy Petőfi - János vitéz), de szólhat másról is (arról, amiről írsz). Szereplőkről, szemszögről itt nehezen beszélhetünk. A versek azok, amiket előszeretettel elemeznek költői eszközökkel és képekkel (a kettő nem ugyanaz), ezeket érdemes elsajátítani, de szerintem inkább ne használjunk metaforát, mint hogy olyanokkal legyen tele egy vers, hogy: "falfehér", "szelíd, mint a galamb", "életem" (a szerelmedre), stb. Még valamit megjegyeznék személyes véleményként: egy verset (de még egy igényesebb popdalt sem!!!) azért kéne írni, mert rímel. Nekem majdnem az összes versem rímel, de soha, semmit ne írj le, ami szerinted nem illik oda, vagy amivel nem értesz egyet, csak mert jól hangzik. Ha nem megy, keress egy szótárat! Ha úgyse megy, fogalmazd át az előző sort, és ha sehogy se megy, egyelőre ne írd le! Majd eljön az ideje, amikor fejedhez kapsz, és ráhjössz, hogy "ezen gondolkodtam órákig? - hisz ez tök egyszerű!". A világnak nincsen szüksége olyan versekre, amit az alkotója azért írt, "mert úgy rímelt".
 

Javaslom, gondold át, mit akarsz írni. Előfordulhat, hogy azért nem tudsz megírni egy novellát, mert az időközben átlépte a kereteit, és regénnyé (vagy kisregénnyé) kívánkozik. Vagy nem. És ez fordítva is igaz! Kegyetlen hidegvérrel kreálj novellát egy könyved mondanivalójából. (Akár a kettőt egyszerre, hogy megnézd, melyik hat jobban.) Tisztában kell lenni azzal, hogy milyen formában hangzana valami legjobban. Ennek legkönnyebb eldöntése egyébként: hogy milyenben tudsz írni róla egyáltalán. (Nem milyenben tudsz írni; milyenben tudsz írni RÓLA.) És olvass sokat! Ne csak könyveket, hanem novellát és verset is. Akkor is, ha valamelyik egyáltalán nem szimpatikus. (Én például írok novellákat, de olvasóként egy rossz novella sokkal jobban kiakaszt, mint egy unalmas könyv.)

Ennek alapján ez kissé bonyolultnak tűnik, de tulajdonképpen megérzés az egész.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés